Nagy sikersztori a Salonic Szeghalmon

Tartalomjegyzék

Első vidéki ügyfelünkkel folytatjuk az esettanulmányaink sorát. Farkas Mihállyal, a szeghalmi Barber and Nails tulajdonosával személyesen még soha nem találkoztunk, de a Salonicot már 4 hónapja használja és azóta vendégei 80 százalékban csak online foglalnak hozzá időpontot.

Szeghalom – Budapest 220 kilométer autóval, de leszögezzük, nem a távolság miatt nem találkoztunk még Misivel, aki a Békés megyei közel 10 ezer fős településen fodrászként dolgozik és egy személyben viszi vállalkozását. A Barber and Nails a modern kori borbély vonalat képviseli.

Ő is mint, sokan mások a klasszikus naptárat használta októberig. Ahogy Misi fogalmazott: megunta a káoszt, az állandó radírozgatást, variálást, amitől a naptára egy idő után katasztrófálisan nézett ki. Az interneten kereste a megoldást és ekkor talált rá a Salonicra. Tüzetesen átolvasta honlapunkat, majd meglátta a fantáziát a Salonicban. Beregisztrált és a próbaidőszakkal egy új korszak vette kezdetét vállalkozásában.

Távoktatás

Skypeon vettük fel Misivel a kapcsolatot és beszéltük át minden kérdését lépésről lépésre. Továbbra is nagyon tetszett neki a Salonic és nagy elánnal vetette bele magát és osztotta meg az újdonságot vendégeivel. Mint, utólag kiderült nagy sikert értünk el közösen, hiszen december környékére beállt az új rendszer, vendégeinek 80 százaléka csak online foglalnak -mesélte el büszkén Misi, de azt is elárulta, hogy mindehhez kellettek a vendégei is, akik nyitottak voltak az újdonságra. Sőt, annyira lelkes volt, hogy szalonja Facebook oldalán közvélemény kutatást kezdeményezett, hogy a vendégeinek mi a véleménye az online időpontfoglalásról.

Sok időt és energiát fordított rá, hogy megismertesse velük a Salonicot, amit – mivel Ő lett a Salonic születésnapi játékunk nyeretese – egy táblagépen használ üzletében. Aki kérte, azokkal végigment a foglaláson, bemutatta nekik, hogy milyen egyszerű a használata.

Korábban nagy problémát okozott neki, hogy egy-egy vendégnél többször is meg kellett álljon, hiszen csörgött a telefonja, kérték az új időpontokat tőle. Ezzel kizökkentették a munkából és nem tudott 100 százalékban a vendégére figyelni. Ez a Salonic bevezetése óta megváltozott. Bárki tud hozzá időpontot foglalni, sőt az online bejelentkezések automatikus visszaigazolása van beállítva, azaz aki foglal, annak azonnal él az időpontja.

A vendégei nagyon megszerették az új rendszert, de ami a legfontosabb, hogy a Salonic óriásit lendített a vállalkozásán. A napi 12 óra munkája gyakran kitolódott 14-15-re, ugyanis az emailen, messengerben, sms-ben érkező üzenetekre, csak a nap végén tudott válaszolni, de ez a Salonicnak köszönhetően megszűnt. Persze vannak még néhányan, akik maradtak a jól bevált régi módszernél, de ezzel nincs problémája, csak néhány vendégről van szó.

Igazi sikersztoriként könyveljük el Misi történetét, hiszen Ő az első vidéki partnerünk, aki használni kezdte a Salonicot. Az pedig külön öröm számunkra, hogy egy kis település életébe is sikerült ilyen szinten berobbannunk. Fontos kiemelnünk, hogy a kilométerek nem jelentenek akadályt, akinek szüksége van rá, a személyes találkozás lehetősége adott az egész ország területén.


Barber & Nails

Cím: 5520 Szeghalom Tildy Zoltán utca 7-9.
Telefon: +36 (30) 949 7727
Facebook

Hasonló cikkek

Értesülj első kézből!

Feliratkozás - bejegyzés