Esettanulmányaink következő állomása Veszprém, ahol Vigh Ildikóval beszélgettünk. Ildikót 2004-ben a Vegas Life magazin választotta meg Las Vegas legjobb fodrászának, aki a vendégek szavazatai alapján nyerte az elismerést. A magyar fodrász miután Amerikában elérte céljait, Veszprémbe költözött, ahol 2007-ben nyitotta meg szalonját.

Ildikóék az első perctől kezdve használtak időpontfoglaló rendszert, így több mint 10 éves tapasztalattal a hátuk mögött váltottak tavaly a Salonicra.
Az egész úgy kezdődött, hogy a 2019-es Beauty kiállítás meghívóját böngészve, Ildikó a programok között rátalált Dávid – Mr. Salonic előadására. Végül nem ment el a kiállításra, de felkereste oldalunkat, majd telefonon vettük fel egymással a kapcsolatot. Minden gördülékenyen ment, néhány hét múlva már a Salonic ingyenes próbaverzióját használták a szalonban.

Az előző programmal sem voltak elégedetlenek, de az igazság az, hogy a tulajdonosok úgy érezték, eljárt a számítógépre telepíthető “dobozos” szoftver felett az idő. Nem voltak fejlesztések és a support sem működött, ezért döntöttek úgy, hogy váltanak.
A Still the Salon esetében 12 év alatt összegyűjtött adatokat – termékek, vendég adatbázis, időpontok, tranzakciók – költöztettünk át a Salonicba.
A szalon csapata „fullra” járatja a Salonicot, hiszen minden funkciót használnak és nagyon elégedettek. Külön kiemelték csapatunk segítőkészségét, ami hatékonnyá és kellemessé teszi a közös munkát.

A kollégák körében nem aratott először akkora sikert a rendszer, hiszen mint minden új dolog, ezt is meg kellett szokni. – A lányok majdnem elsírták magukat – jegyezte meg viccesen a szalontulajdonos, de azért elmondta, számukra sem tartott túl sokáig az átállás. Sőt, Dávid személyesen tartott nekik egy díjmentes bemutatót és oktatást, hogy minél gyorsabban otthonérezzék magukat a Salonicban.
Ildikó úgy véli, ha valaki rendszeresen tölti az adatokat, akkor nagyon hasznos statisztikákat tud kapni, amiket bárhol, bármilyen eszközön el tud érni.

Te is szeretnél profi időpontfoglaló rendszert?!
Most ez első 3 hónapban 50% kedvezménnyel használhatod a Salonicot! Tekints meg szeptemberi akciónkat, teszteld a rendszert 30 napig ingyen és fizess elő féláron az első 3 hónapra!






